BIONIC kollekció

A DELACIER BIONIC kollekciójának ihletforrása merőben eltér a korábbiaktól, hiszen egy fiatal lány inspirálta, aki példaképként állhat előttünk.  Története, életszemlélete nagy adag motivációval töltheti meg mindennapjainkat. Hogy ki is ő?
Lukoviczki Réka (Robotgirl) történetéről egy interjúban olvastam, ahol arról mesélt, hogy egy súlyos autóbalesetben elvesztette a bal lábát. Ahelyett azonban, hogy magába roskadt volna, minden energiáját a rehabilitációra fordította, és hamarosan újra két lábra állt. Ma már egy protézis segítségével jár, sportol és aktívabban éli az életét, mint valaha. A baleset utáni kétségbeesést és szomorúságot, olyan erős pozitív energiává alakította, amivel mára a blogján, a különböző közösségi média felületeken, és az előadásain ezreket inspirál. Életigenlése, gondolkodásmódja annyira motiváló volt számomra, hogy azonnal belém hasított a felismerés, hogy ő maga lesz az új kollekcióm témája.”- vallja a tervező.


Ahogyan egy protézis viselése során a test és az „idegen” anyag kiegészítve, egymást erősítve létezik, így ebben a kollekcióban a festett és a szálcsiszolt acél a metál színű bőrökkel társítva, nem csak esztétikai, de funkcionális egységet is alkot. A kollekcióban megjelenő matt árnyalatokat a high-tech hatású bőrök teszik igazán különlegessé, dinamikus kontrasztot képezve az egyes darabokon. A márka védjegye, a cérnakép technika is megjelenik az ékszereken és kiegészítőkön, lágyítva a futurista hangulatvilágot. A BIONIC névre keresztelt kollekcióban a különféle ékszertípusok mellett, megjelennek táskák, övek és természetesen a márka védjegyévé vált látványdarabok is.


„Tervezőként az értékteremtést tartom az elsődleges célomnak, így a márka is ezt képviseli. Fontos számomra, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikkel azonos értékrendet képviselünk. Éppen ezért fontosnak véltem, hogy megszülessen ez a kollekció, aminek arca természetesen Réka lett.”- meséli Dóra.

Video